Január 15-e délelőttjén ellátogattam Sanyihoz, a bagolyhoz. A piacot már mindketten megjártuk, fájuk földszintes részében bundás kenyeret ettünk vöröshagymával, és mentateát iszogattunk, a diktafon az asztalon, beszélgettünk. Ahogy alakul az interjú, észrevehető, hogy néha alkotója beszél Sanyin keresztül, néha ő maga…
Milyen a házas férjbaglyok élete télen és úgy általában?
– Télen mindig nehezebb a helyzet, mert Marikám annyira spórol az ág fűtésével, hogy általában idefagyok egy helyre, és megpróbálok mosolyogni, miközben a mellbimbóim kőkemények. Nos, igen: egy bagolynak is lehet mellbimbója, és nekem 8 és fél is van. Természetesen ők ilyenkor elbújnak az odúba, és onnan nézik az egyszemélyes parádémat. Úgy általában pedig csak a szokásos. Meló ezerrel, pontosabban korbácshegyek és néhanapján egy kis lazulás. Úgy mindent egybevéve átlagos bagolylétet élek.
Milyen volt a karácsonyotok, hol újéveztetek?
– A karácsony a lehető legnagyobb békében telt. Idén óvatosabban ápoltam a testemet tojáslikőrrel, így a Család nem engem talált a fa alatt részegen, mint tavaly. Az új év Szentendrén ért egy vörösboros vaddisznópörkölt társaságában, valamint Grün Andor csigabarátommal sikerült bejárnunk a várost, aminek így utólag visszagondolva nem volt értelme, de innen is köszönöm a sötétben való városnézést Andornak. Másnap a cseppet sem feledhető napot próbáltuk túlélni. Tehát ez is amolyan átlagosan telt. -,-
2010-et mi jellemezte, s milyen előérzésed, illetve terveid vannak 2011-gyel kapcsolatban?
– A múlt évben igencsak megnövekedett a rajongótáborom, melynek köszönhetően elhatároztam, hogy idén naponta több poszt várja majd az ágam környékére tévedőket. Természetesen idén a fejlődés útjára léptem, ami már most is érzékelhető. Pl. megjelentek új karakterek (Vica, a jósbagoly – akinek jövendöléseit bővebben az Irodalmi Centrifuga oldalán lehet követni). A gyermekeink, Lujzi és Gerzson is épp kamaszodnak, így eléggé frusztráltan fognak ok is belépni a felnőttek rettenetes világába, ahol ez csak újabb és újabb problémákat fog jelenteni számukra… hogy ezt a mentálisan megterhelő, nehéz évet túléljem, segítségemre lesz a Változás Rendelő egyik kirendelt orvosa. Szóval, várhatóak még újdonságok.
Hogy vagy általában? Inkább pesszimista, optimista, vagy inkább fájdalmasan realista?
– Erre csak annyit tudnék válaszolni: amióta felvállaltam és beláttam, hogy nem élhetem másképp az életemet, mint bagoly (hiszen az vagyok)… nos, azóta vicc az életem. -,- Életemnek természetesen voltak sötét korszakai, de már nem rágom a körmömet feleslegesen.
Azt azért tudod, Sanyi, hogy téged rajzolnak, nem? Nem érzed úgy, hogy sorsod más kezében van? Vagy néha inkább te irányítod alkotód életét? O mit mond(ott már) neked erről?
– Természetesen tudom, hogy rajzolnak, és nagyon hálás vagyok a gondozómnak, hogy minden szeretetet és rajongást én, Sanyi, A Bagoly élhetek át. Őt pedig, úgy tűnik, ez kompenzálja. A sorsomat sokáig ő irányította, de lassan átveszem az életét, és megpróbálunk közösen alkotni az álmainkból.
A kávé is már kezd kotyogni a reggeli mellé.
Mikor születtél, ha már itt tartunk, és milyen indíttatásból jöttél létre? Siker, pénz, rock’n’ roll, vagy csak alkotói vágy és ötletek vezéreltek abban, hogy kialakulj és mindennapjaink részévé válj? Voltak munkaverzióid, és miért pont Sanyi?
– A nyolcvanas évek legcsudálatosabb évében (1981 májusában) nyitotta ki a gondozóm először a szemét és ordított fel, hogy: igen, élni akarok! Azóta átesett a rákkendrollon, beszerezett néhány felesleges papírt, valamit tömtek a fejébe, amitől csak még jobban összezavarták, elkapta a munka „simogató” korbácsa, és akkor születtem meg én: Sanyi, A Bagoly. 2009 novemberén (a gondozó egy barom, 2009 szeptemberében jelentem meg először) a blogerdő legszebb és leghatalmasabb tölgyfáján láttam holdvilágot és ordítottam fel először: nem akarom! Hát azóta így élek.
– Hogy mindennapjaitok részévé váltam, az egyrészt a blogon kívüli kommunikációnak köszönhető. Nekem a különböző közösségi portálokon való jelenlétem kezdetben a népszerűsítés miatt volt fontos. Aztán onnan már csak egy pillanat volt, hogy felkaptak és a tenyerükön hordoznak. Köszönet érte a Zembereknek!
– Munkaverzió? Természetesen a kockás füzetben, mostanában pedig egy ezer éve lejárt naptárba rajzolgat, amikor offline.
– A Sándor nevet édesapám után kapta, amolyan mementóként. De most, hogy így kérdezed, belátom, sokban hasonlít rá. Amolyan csendes magányban üldögélő betyár volt az öreg. Keveset beszélt, de abban hitt.
A netes lét és azon belül a reklámozás sikeresnek mondható esetedben? Mennyi időt szánsz a netes „nyomulásra”?
– Teljesen. Mint fentebb említettem, eleve ezzel a célzattal regisztráltam fel. A Facebook pedig az a hely, ahol a hírfolyamon keresztül becsordogálok olyanok szeme elé is, akik még nem ismernek. Van, mikor engem is beszippant a netes jelenlét, és 20 percenként megosztom, feltolom, kiteszem, ami érdekel. Eddig jól fogadták. Amolyan ügyeletes porondmesterként tekinthetnek rám, akire lehet számítani.
Egy PR-os szeméy is áll mögötted. PRoska kicsoda?
– PRoska Nagy Kriszta, a szövetségesem és pajtásom, aki amúgy szövegíróként dolgozik. Ő volt az első, aki biztatott, lehetne ebből akár egy sikersztorit is csinálni. Hát, meglátjuk, mire jutunk így együtt. (Lapzárta után érkezett a hír, hogy Sanyi talált még egy szövetségest, de Róla majd később).
Milyen sikereket értél el idáig, mint „termék”? Milyen merchtárgyaid vannak idáig, milyen terveid vannak ilyen téren?
– Nem gondoltam volna én sem, hogy a legelső terméknek (a Sanyidas póló) ekkora sikere lesz. De bejött! Azóta is keresik rajtam, pedig nincs… talán eldugott sötét sikátorokban még feltunhet, vagy autók csomagtartójában. Ki tudja, hogy a jövő milyen dolgokat hozhat még? Viselhetőt és hordhatót feltétlenül, de ezt még nem kötötte a gondozóm a csőrömre.
Kilátásba helyezhető mondjuk a tavasz folyamán, mikor már melegebb lesz, egy Sanyi-póló-nyereményjáték a Képes Ifiben?
– Természetesen!
A beszélgetés közben Marika is benéz a szobába…
Marika, ha szabad pár szóra, mióta vagytok házasok Sanyival?
– TÚL RÉGÓTA!
Miért tartasz ki még mellette, nyilvánvaló, hogy viszonyotok nem egy Disney-filmbeli álomkapcsolat. Folyton kritizálod, vagy csak én látom rosszul?
– Kritika kell neki, hogy fejlődni tudjon. Viszonyunk Sanyival valóban nem mondható a legszebb mesének, de mutassatok egy háziasszonyt, aki még hisz! Átlagosan élünk, átlagos tölgyfán, horribilis rezsivel és növekvo hitelekkel. Ha most még szerelmesek is lennénk, akkor ki figyelne ezekre a problémákra?
Marika, szerinted Sanyinak vannak (nem) vicces pillanatai?
– IGEN! Amikor a lábkörmömet vágja, akkor nem viccel.
Te mit tudsz erről, milyen programban rajzoltattatok?
– Én erről nem tudok semmit. Ez a kettőjük dolga. Én örülök, hogy megmutatta a gondozó a CapsLock billentyűt, mert így nemcsak a fülébe ordíthatok a férjemnek, hanem vizuálisan is.
Kérem szépen, ilyen egy netes sztárbagolynak az élete. Kívánunk neki még sok boldog és meghitt pillanatot szűkebb és nagyobb (rajongói) családjának körében! Sok kitartást és sikert neki a jövőben is!
Vígi László • újságíró, Képes Ifi
