Igen, van annál is kellemetlenebb élethelyzet, mint amikor Vona Gábort egyszerűen faképnél hagyja a sajtó.
Ez pedig az év azon napján kap el, amikor megpróbálod feladni a NAV-nak címzett adóbevallásodat és az előtted lévő fiatal nő elővesz a tezenises papírzacskóból, (ami egyébként a budapestiek kedvenc retikülje és általában töltött káposzta van benne), 86 darab ajánlott levelet. Ebben a pillanatban egy először kellemesnek tűnő meleg érzés indul el felfelé a gerinceden, egészen az agyad azon pontjára, ami ingert bocsájt ki a halántékodnak, hogy MOST kell dobbannia egy kicsit. Civilizált ember módjára természetesen nem mutatsz semmi többet a testi jelzésekből. Inkább elkezded simogatni a telefonodat, mint biztos szeretőt, aki majd eltereli a gondolataidat. De már csak 12%-on van az aksi. Leveszed a fényerőt, kikapcsolod a wifit és várod a pillanatot, amikor végleg lekapcsol a képernyő és majd érzed: belehalsz az unalomba vagy az agyvérzésbe, mert a telefon elsötétülése után már nem tudod elterelni a figyelmedet, csak kattogni fogsz azon: miafa***értnemamásiksorbaálltam? Miért nem adtam fel hamarabb, amikor már két hete kész van az adóbevallásom? Miért? MIÉRT? MIÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ'?????,,,,,???,,,,,,,;;;;;;,,
Vagy elkezded figyelni az embereket. A mögötted lévő idős hölgyet, aki azt kérdezi: – Sok van még? Amire mégis mi lehetne a válasz?
A még hátrébb álló kismama, aki a pocakját fogva mondogatja: – Nem, köszönöm, nem kell előre engedni. Kibírom!Ő volt az egyetlen, aki villámgyorsan menekülhetett volna a helyzetből, hiszen a gyermekgyártás folyamata elég megterhelő lehet.
De! Én úgy döntöttem inkább figyelem az előttem álló fiatal nőt, aki csak halkan merte megjegyezni: – Elnézést, de a munkaköröm része, hogy ezeket fel kell adjam.
És akkor megértettem valami fontos dolgot. A lüktető kis halántékommal együtt lüktetett az övé is. Csak az övét még többen nézték a postán tartózkodóak, egészen addig, amíg szinte menekülve el nem hagyta az épületet.
